Megvolt a név a többi pedig szépen jött hozzá – sok tanulás és tervezgetés egymás után. Az alapképzettségem (dísznövénykertész) megvolt, így a nemes és nem annyira nemesnek tartott, de nagyon is értékes növényeket is ismerem. Ehhez már csak kicsit kellett tanulnom, hogy felelevenítsem a régi, előző életbeli tudásomat, mint utóbb ez is kiderült. Voltam már füves boszi, gyógyító… Ezután jött a spirituális tanulás, és már nem volt megállás. Minden készen állt a bolthoz, amit 2019-ben nyitottam meg, Szigetváron. Ez egy másik világ… Ez nem csak simán kereskedelmi egység… itt más is van… Béke, nyugalom, tanácsadás, pont, az amire szüksége van annak, akit az égiek ide vezetnek. Mert nem mindenki tér be, csak az, akinek dolga van itt, de az idetalál!
A BioRose termékekre is így találtam rá. Terveztem, hogy kellene valamilyen jó kis kozmetikum, csakis növényes, virágos, és akkor láttam meg a hirdetést és írtam Szilvinek. Az első beszélgetés után tudtam, hogy ez az! Így kezdődött. Csodásak a termékek, minőségben és rezgésben is, mert ez nekem fontos… Azt adja, amit ígér – ez is fontos. Mindenkinek csak ajánlani tudom! Aki egyszer kipróbálja, az nem fogja abbahagyni, mert egyszerűen jó!
Hományi Katalin Füvellő gyógynövénybolt, Szigetvár